Nyíregyháza
Orosi út 29/a.
(42) 508-150

Fehérgyarmat
Matolcsi u. 2.
(44) 510-090

Mátészalka
Jármi út 55.
(44) 500-203
Carmo
 
hírek újdonságok tesztek akciók szervíz árlisták kapcsolat

Hirdetések














2010-07-08 - ÚJABB FORRADALMI TECHNOLÓGIA A FORD-NÁL: AZ ÚJ AMERIKAI FORD EXPLORERBEN DEBÜTÁL A KANYARSTABILIZÁLÓ RENDSZER

 A Ford által bemutatott legújabb iparág-első technológia, a kanyarstabilizáló rendszer (Curve Control) célja, hogy segítsen az autósoknak megtartani uralmukat járművük felett, ha túl gyorsan érkeznek egy kanyarba.  A kanyarstabilizáló rendszer széria felszerelésként mutatkozik majd be az új Explorer-ben, 2015-re pedig már a vállalat észak-amerikai crossovereinek, SUV-jainak, pick-upjainak és kisbuszainak 90 százalékában megtalálható lesz.

A technológia érzékeli, ha a vezető túl gyorsan hajt be a kanyarba – csak az Egyesült Államokban évente mintegy 50.000 baleset adódik ilyen helyzetekből –, s a motor nyomatékának azonnali szabályozásával, illetve fékezéssel csupán egyetlen másodperc alatt mintegy 16 km/órával csökkenti az autó sebességét.
 

"Túl sok baleset fordul elő annak következtében, hogy a vezető egy kanyar vagy az autópálya le- és felhajtója előtt rosszul méri fel autója sebességét.” – fejtette ki Sue Cischke, a Ford Fenntarthatósági, Környezetvédelmi és Biztonsági kérdésekért felelős alelnöke. "A Ford kanyarstabilizáló rendszere észleli a potenciálisan veszélyes helyzetet, majd sokkal gyorsabban csökkenti a teljesítményt és fékez, mint arra egy normál vezető képes lenne.”
 

 


 A kanyarstabilizáló rendszer száraz és nedves aszfalton egyaránt hatékony, s különösen akkor bizonyul majd hasznosnak, amikor az autós túl nagy sebességgel hajt fel az autópályára vagy onnan le. Amikor egy autó túl nagy sebességgel érkezik a kanyarba, a rendszer azzal válaszol a vezető által tett kormánymozdulatra, hogy gyorsan csökkenti a motor nyomatékát, fokozza a féknyomást, így tartva kontroll alatt a jármű mozgását.


A jelenleg szabadalmaztatási eljárási alatt lévő rendszer működésének lényege, hogy méri a jármű kanyarodási sebességét, s ezt összeveti azzal, hogy a vezető milyen gyorsan szeretne kanyarodni. Amikor a jármű kevésbé fordul be, mint ahogy a vezető szeretné – azaz az orrát tolja kifelé, más szóval alulkormányzottá válik –, akkor a kanyarstabilizáló rendszer beavatkozik. A rendszer minden egyes keréknél pontosan adagolja a fékerőt, hogy ezzel is segítse a hagyományos menetstabilizáló rendszer fékezési manőverét.
 

A Ford exkluzív AdvanceTracR és RSCR-re (Borulásgátló és stabilizáló rendszer) épülő kanyarstabilizáló rendszer érzékelői mérik a sodródási rátát, a kanyarodási sebességet, a keresztirányú gyorsulást, a keréksebességet és a kormányzási szöget, amely ezen adatok alapján így másodpercenként mintegy 100 számítást végez.
 


 "A Ford elsősorban azért fejleszti az olyan technológiákat, mint a kanyarstabilizáló rendszer és a radar-alapú, ütközésre figyelmeztető rendszerek, hogy megelőzze a baleseteket.” – tette hozzá Paul Mascarenas, a Ford Globális Termékfejlesztésért felelős alelnöke. „A baleset-megelőzésre kifejlesztett új, aktív rendszerek tökéletesen egészítik ki a Ford vezető passzív biztonsági rendszereit, mint a modern légzsákok és nagy szilárdságú járműszerkezetek, amelyek az elkerülhetetlen balesetekben óvják meg az utasokat.”


A kanyarstabilizáló rendszer egyike a számos új, a vezetőt segítő biztonsági technológiának, amelyek bekerülnek az új Explorerbe. A további technológiák között találjuk a következő generációs adaptív sebességtartó automatikát, a fékezési funkcióval kiegészített ütközés-előrejelző rendszert, a különleges, nyomásalapú légzsák-technológiát, az iparágban első ízben alkalmazott felfújható hátsó biztonsági öveket, valamint az intelligens, négykerékhajtású terepüzemmódot.
 

A Ford biztonsági kutatói az amerikai kormány baleseti statisztikájának elemzéséből arra jutottak, hogy az Egyesült Államokban évente mintegy 50.000 baleset következik be amiatt, hogy az autós túl gyorsan hajt be egy kanyarba. 

Az IIHS (Autópálya Biztonsági Biztosító Intézet) által elvégzett tanulmány szerint „az autópálya fel- és lehajtók az ilyen balesetek leggyakoribb helyszínei az államközi autópályákon”. A 2004-es tanulmányban elemzett több mint 1.100 nagyvárosi autópálya-csomópontban bekövetkezett balesetben a jármű túlzott sebességét jelölték meg „a baleset legfőbb okaként”. Az ilyen helyen bekövetkezett balesetek több mint fele akkor történt, amikor a vétkes vezető lehajtott az autópályáról, 36 százalékuk pedig akkor, amikor felhajtott rá. 

A Ford minden más autógyártónál többször kapta meg az ötcsillagos értékelést az Egyesült Államok kormányától, illetve a „Biztonság terén a legjobb” besorolást az IIHS-től.
 

2009-ben a Ford Amerikában is bevezette a radaralapú sebességtartó automatikát, a fékezési funkcióval kiegészített ütközés-előrejelzőt, valamint a keresztirányú forgalomra is figyelmeztető Holttérfigyelő Információs Rendszert (BLISR). Az új Ford Taurus és Fusion modellekben bemutatott technológiák segítenek elkerülni a potenciálisan veszélyes forgalmi szituációkat, mert radarjaikkal érzékelik más járművek relatív helyzetét, majd látható és hallható jelek kombinációjával figyelmeztetik a sofőrt a veszélyre.
 

A Ford az autóiparban elsőként a 2002-es Explorerben mutatta be a boruláskor aktiválódó függönylégzsákokat (Safety CanopyR) és a Borulásgátló technológiát, amely azért haladta túl a hagyományos menetstabilizáló rendszereket, mert a járműstabilitás fokozása érdekében a kocsi borulási rátáját is mérte.
 


A Ford más technológiákat is elsőként vezetett be az iparágban. Ilyen volt például a 2009-es F-150-esben és a 2010-es Ford Taurusban az első nyomásalapú légzsák-technológia, amelynek köszönhetően az oldallégzsákok mintegy 30 százalékkal gyorsabban fújódnak fel.

2010-08-11 - ÚJ TERVEZÉSŰ, KÖNNYŰ ALVÁZ A FORD TRANSIT LAKÓAUTÓKHOZ

  A Ford az új Transit Lakóautó Platformmal egészíti ki a lakóautó-iparág számára gyártott különleges járműveinek kínálatát. Az autóépítők számára tervezett, új és különlegesen könnyű alvázszerkezet nagyobb terhelhetőséget és alacsonyabb fogyasztást garantál az európai lakóautó-tulajdonosok számára.   “A...

2010-06-25 - A MOSZKVAI AUTÓSZALONON MUTATKOZIK BE AZ ÚJ MONDEO

Az új Mondeo globális premierje a 2010-es Moszkvai Autószalonon teljessé teszi a Ford nagyméretű családi autóinak felfrissítését. A külsőleg és belterében is egyaránt megújult modell az első, amely megkapja az vadonatúj, 240 lóerős Ford EcoBoost benzines turbómotort, emellett elérhető lesz az új, 200 lóerős, 2,2 literes Duratorq TDCi dízelmotor is. A megújult Mondeo ezen felül...

2010-05-05 - JÖVŐRE ÉRKEZIK AZ ELEKTROMOS TRANSIT CONNECT

A Ford megkezdte a közös fejlesztést az Azure Dynamics-szal (a világ vezető vállalata az elektromos és hibrid technológiák fejlesztése területén), amelynek gyümölcseként 2011 nyarán megérkezik az európai Ford márkakereskedésekbe az elektromos Transit Connect.     A Transit Connect, amelyből 2002-es bemutatása óta mintegy 700.000 darab talált gazdára, és tavaly óta...

2010-04-08 - AZ EGYEDI, EGYÉNISÉGÜNK KIFEJEZÉSÉRE ALKALMAS AUTÓKÉ A JÖVŐ?

  A Ford Európában kivételes sikerre vitte az immáron a Ka-tól a Fiesta-n, Focus-on, Kuga-n, Mondeo-n és S-Max-on át a Galaxy-ig elérhető Individual koncepcióját, amelynek segítségével a vásárlók a különböző külső és belső 'Individual csomagoknak' megrendelésével egyéniségükhöz igazíthatják, egyedivé tehetik leendő autójukat, megteremtve...

2010-03-30 - ÚJ, KORLÁTOZOTT DARABSZÁMÚ, MATTFEKETE FORD FOCUS RS500 – ELKÉSZÜLT A LEGNAGYOBB TELJESÍTMÉNYŰ EURÓPAI FORD

A minden eddiginél erősebb, 350 lóerős, 460 Nm nyomatékot produkáló új Focus RS500 korlátozott darabszámban, csupán egy 500 darabos szériában készül a nagy teljesítményű autók szerelmeseinek.   A nem mindennapi műszaki tartalom mellett az autó lenyűgöző külseje is megdobogtatja a sportautó-rajongók szívét: különleges, matt fekete fényezés és ehhez...

2010-03-10 - IMMÁR A MONDEO-BAN IS ELÉRHETŐEK A FORD ÚJ KÖZVETLEN BEFECSKENDEZÉSES ECOBOOST TURBÓ BENZINES ÉS MEGÚJULT DÍZEL MOTORJAI

A Ford egyik zászlóshajója, a hazánkban szegmens-első Mondeo mostantól kezdve nagyobb teljesítményt, kedvezőbb fogyasztást és csekélyebb emissziót kínál. Mindez a rendkívüli hatékonyságú Ford EcoBoost turbófeltöltéses, közvetlen befecskendezéses benzines és a módosított Ford Duratorq TDCi dízelmotoroknak köszönhető. Ezek az erőforrások a Ford idén...

2010-03-10 - IMMÁR AZ ÚJ S-MAX ÉS GALAXY ESETÉBEN IS ELÉRHETŐEK AZ INDIVIDUAL MODELLEK

Immár az új S-Max-hoz is rendelhetőek az új külső és belső Ford Individual stíluscsomagok, az új Galaxy esetében pedig elérhető a belső Individual csomag.   Az új, sportos Ford S-MAX és az elegáns, új Ford Galaxy vásárlói ezentúl a Ford Individual program által kínált, különböző belső és külső stíluselemek közül is választhatnak.   “Az...

2010-03-09 - A FORD EURÓPÁRA IS KITERJESZTI GLOBÁLIS ELEKTROMOS AUTÓ PROJEKTJÉT: 2013-IG ÖT ELEKTROMOS ILLETVE HIBRID FORD KERÜL BEMUTATÁSRA

A Ford elkötelezte magát, hogy globális elektromos autó projektjének megfelelően 2013-ig öt elektromos hajtású és hibrid modellt mutat be Európában: elsőként a nulla emissziójú elektromos Transit Connect érkezik 2011-ben, amelyet 2012-ben követ az új Focus teljesen elektromos változata, 2013-ban pedig három hibrid kerül bemutatásra.     A Ford, amelyről Európában kevesen tudják,...

2010-03-09 - A FORD TOVÁBB ERŐSÍTI MÁR EDDIG IS SIKERT SIKERRE HALMOZÓ KISAUTÓI, A FIESTA ÉS A KA PALETTÁJÁT

A sikeres Ford Fiesta és Ford Ka modellsorozatok módosításokon esnek át a 2010-es modellévre: a Ford Ka új Trend+ és Titanium+ felszereltségi szinteket kap kibővített palettájára, a népszerű 'Ford Individual' opciók - 'Digital', 'Tattoo' és 'Grand Prix' – mostantól kezdve a Titanium szintre épülnek. Bevezetésre kerül ugyanakkor a vadonatúj, látványos Fiesta Sport +, s erősödött...

2010-02-23 - MIRE VÁGYNAK AZ OFF-ROAD SZERELMESEI?

Ami az országúton vagy versenypályán, azaz a szilárd burkolaton történő élményautózás megszállottai számára a Ford Focus RS, avagy a legendás Ford Mustang Shelby GT, az az off-road szerelmesei számára a Ford F-150 Raptor. Vágyuk teljesült, megszületett az új F-150 Raptor, ami népszerűbb, mint valaha.   A már amúgy is extrém strapabírású alapmodellhez...

2010-02-22 - ELEKTROMOS FORD TRANSIT-OK KÖLNBEN – A JÖVŐ AZ ELEKTROMOS TÖMEGKÖZLEKEDÉS?

A kölni-i székhelyű Ford Európa colognE-mobil néven új programot indított útjára, amelynek célja a tisztán elektromos meghajtású gépjárművek használatának németországi népszerűsítése, és az elterjedésükhöz szükséges infrastruktúra kialakításának elősegítése.   A Ford a colognE-mobil projekt révén hasonlóan...

2010-01-28 - TECHNOLÓGIA ÉS INNOVÁCIÓ – EZ A FORD EURÓPA 2010-ES MODELL-OFFENZÍVÁJÁNAK JELSZAVA

A Ford Európa 2010-ben az új modellek, technológiák és innovációk eddig sosem látott kínálatával lép színre, megfizethető, modern, takarékos, biztonságos és élvezhető autókkal erősítve tovább portfólióját.   Bár az évből még alig egy hónap telt el, a Ford Detroitban már bemutatta az új, globális Ford Focust az Észak-Amerikai...

2009-12-15 - A 2010-ES BRÜSSZELI AUTÓSZALONON MUTATKOZIK BE A VADONATÚJ FORD S-MAX ÉS GALAXY

A 2010-es Brüsszeli Autókiállításon bemutatkozó, és a belgiumi genk-i üzemben sorozatgyártásra kerülő vadonatúj Ford S-MAX és Galaxy modellek friss, új megjelenést kapnak 2010-re, bemutatkozik egy sor forradalmian új és hatékony motor, számos új technológia, kényelmi és biztonsági megoldás. Az új dizájn és jellemzők kiemelik mindkét modell egyéni...

2009-12-08 - AZ AUTO-START-STOP FUNKCIÓVAL A TAKARÉKOS, ÚJ FORD FOCUS ECONETIC CO2 KIBOCSÁTÁSA MINDÖSSZE 99 G/KM, ÁTLAGFOGYASZTÁSA 3,8 L/100 KM

Az új generációs, ötajtós Focus ECOnetic 2010-től opcionális Ford Auto-Start-Stop funkcióval célozza meg a 99 g/km átlagos CO2 emissziót és a 3,8 l/100 km-es átlagfogyasztást. Az új modell a Ford Európa első terméke amelyben bemutatkoznak az új öko-technológiák, többek között a Ford Auto-Start-Stop funkció, a Smart Regeneratív Töltés, a Ford Eco üzemmód és...

2009-09-28 - ELKÉSZÜLT A FIESTA S2000!

Kevesebb, mint hat hónappal azután, hogy az M-Sport bejelentette, megépíti a Fiesta S2000-et, az új sportautó tesztre kész.   Az új rally-autót az elkövetkező pár napban az M-Sport cumbria-i főhadiszállásán tesztelik, hamarosan azonban az kontinens legkeményebb aszfalt és murva pályáin történő intenzív tesztprogram során méreti meg magát.   A csapat tervezőmérnökei,...

2009-09-25 - VALÓBAN GLOBÁLIS MODELL LESZ AZ ÚJ FORD FOCUS

A Ford a Mazda-val és a Changnan-al közös leányvállalata, a Changnan Ford Mazda Automobile (CFMA) új, a legmodernebb technikai követelményeknek megfelelő gyárat épít a kínai Chongqing-ben az ázsiai, csendes-óceáni és afrikai térség növekvő igényeinek ellátására. A jövő év elején, a Detroit-i Autószalonon bemutatkozó új, globális Ford Focus 2012-től...

2009-09-22 - ELEKTROMOS FOCUS ST AMERIKÁBAN

A Ford 2012 végéig négy elektromos hajtású és hibrid modellt mutat be Észak-Amerikában, ezek egyike az új Focus elektromos változata lesz 2011-ben. Ez utóbbi modell hajtásláncának prototípusa került bele az NBC-n a Jay Leno Show-ban bemutatkozó Focus ST-be, amellyel ismert sztárok versenyeznek majd az elektromos technológiát népszerűsítendő.     Ugyanerre a technológiára...

2009-09-22 - A FORD S.M.A.R.T.-OT KÍNÁL MAGYARORSZÁGI HÁLÓZATÁBAN?

A Ford magyarországi honlapjára nemsokára felkerül azon márkakereskedéseinek listája, ahogy a jövőben S.M.A.R.T.-ot is kínálnak. Természetesen nem a konkurens márka modelljeiről van szó, hanem egy forradalmi technológiáról, ami rendkívül hatékonyan segíti a jégkárok, felületi sérülések javítási költségének csökkentését.   A...

2009-09-17 - TETSZETŐS ÉS SOKOLDALÚ A VADONATÚJ FORD C-MAX SOROZAT

Az izgalmas, kétmodelles C-MAX sorozat globális premierje a Frankfurti Autószalonon volt. Az új C-MAX az első termék, amely a Ford új, globális C kategóriás padlólemezére épül, különleges új dizájnja bizonyítja, hogy a sokcélú járművek is lehetnek látványosak és vonzók. A hétüléses Grand C-MAX, a C-MAX paletta legtágasabb és legrugalmasabb tagja...

2009-09-17 - ÚJ, GAZDASÁGOS, NÉGYHENGERES FORD ECOBOOST MOTORCSALÁD MUTATKOZIK BE A FRANKFURTI AUTÓSZALONON

Az új generációs, gazdaságos, alacsony CO2 kibocsátású Ford EcoBoost négyhengeres benzines motorcsalád premierje a Frankfurti Autószalonon volt. Az új motorcsalád a hagyományos benzines motorokhoz képest 20 százalékkal kisebb a fogyasztást és a CO2 emissziót biztosít, így a Ford EcoBoost megvalósítja a méret csökkentését: nagyobb lökettérfogatú...

2009-09-17 - MAGYARORSZÁG LEGNÉPSZERŰBB AUTÓJA HAMAROSAN ELÉRHETŐ LEHET ELEKTROMOS VÁLTOZATBAN IS

A Focus-alapú akkumulátoros elektromos személyautó Frankfurtban debütált, és mint a Ford első európai elektromos személyautója, a 2010-es demonstrációs program kezdetét jelzi. A Focus BEV prototípusok az Egyesült Királyság elnevezésű kutatási programjának részét képezik, ám várhatóan a jövőben Európában további demonstrációs projektekre...

2009-09-17 - KATEGÓRIAELSŐ AZ ÚJ FORD FOCUS ECONETIC: AUTO-START-STOP FUNKCIÓVAL MINDÖSSZE 99 G/KM CO2 –T BOCSÁT KI, ÁTLAGFOGYASZTÁSA 3,8 L/100 KM

Az új generációs, ötajtós Focus ECOnetic 2010-től opcionális Ford Auto-Start-Stop funkcióval megcélozza a 99 g/km átlagos CO2 emissziót és a 3,8 l/100 km-es átlagfogyasztást. Az új Focus ECOnetic Ford Európa első terméke, amelyek esetében elérhetőek az új öko-technológiák: többek között a Ford Auto-Start-Stop funkció, a Smart Regeneratív töltés, a Ford Eco...

2009-09-08 - MEGJELENTEK AZ ELSŐ HIVATALOS KÉPEK AZ ÚJ FORD C-MAX-RÓL

Az új C-MAX jövő héten, a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be a nagyközönség számára.     A kinetikus dizájn jegyében teljesen megújult Ford C-MAX dizájnja nagyban hasonlít a idei Genfi Autószalon bemutatkozó előfutárára, a rendkívül látványos iosis MAX koncepcióautóra, a stílus és elegancia új szintjét képviselve a kompakt MAV (multi-activity...

2009-09-08 - MEGKEZDŐDÖTT AZ ÚJ TRANSIT CONNECT GYÁRTÁSA A ROMÁNIAI CRAIOVA-BAN

Miközben legurult az első romániai Transit Connect a gyártósorról, a Ford bejelentette, hamarosan újabb kisautó összeszerelését kezdik meg Craiova-ban, emellett a Ford új generációs, forradalmi EcoBoost motorjainak egy részét is itt gyártják majd a jövőben, így a gyár éves kapacitása 300.000 új autóra és 300.000 motorra nő.   A Ford korábbi ígéretéhez...

2009-09-01 - IMMÁR HÉT MODELLNÉL IS ELÉRHETŐ AZ AUTÓK SZEMÉLYRE SZABÁSÁT SZOLGÁLÓ, ÚJ ‘FORD INDIVIDUAL’ PROGRAM

·           Ka: Az egyéni kiegészítők különleges választéka ·           Fiesta: Két színpompás dizájn-téma a Ford legendás kisautójához ·           Focus: Prémium minőség az ‘Individual’ opciók révén ·          ...

2009-07-15 - EURO 5-ÖS AZ ÚJ FIESTA

A Ford kiemelten fontosnak tartja, hogy megfeleljen, illetve elébe menjen a nemzetközi környezetvédelmi előírásoknak. Ennek jegyében az új Fiestán a 2009. augusztus 13-i gyártási naptól az 1.25 60LE-s és 82LE-s motorok EURO4-es emissziós normáról EURO5-re változnak. Ez a változás semmilyen többletköltséget nem jelent a vásárlók felé.

2009-06-24 - Magyarországon is rendelhető a Fiesta ECOnetic

A Ford Focus és Ford Mondeo ECOnetic modellek után immáron Magyarországon is elérhető a Fiesta ECOnetic, hamarosan pedig rendelhető lesz a Transit ECOnetic is. A Ford ECOnetic modelljeinek koncepciója az osztályelső emisszió és ultra-alacsony CO2 kibocsátás elérése a legmodernebb, mégis megfizethető hagyományos hajtásláncok, alacsony gördülési ellenállású, üzemanyag-takarékos...

2009-06-11 - FORD KUGA - STÍLUS ÉS TELJESÍTMÉNY

A tavaly bemutatott Ford Kuga eddig is a crossover szegmens egyik leglátványosabb modellje volt, a Ford az új hajtásláncok és az Individual csomagok révén azonban még különlegesebb lehetőségeket kínál leendő vásárlói számára. A korábban csak 2.0 literes, 136 lóerős dízelmotorral, manuális váltóművel elérhető modell immár Magyarországon is rendelhető...

2009-06-10 - FORD INDIVIDUAL – A KONCEPCIÓ

A új Ka, új Fiesta, a Focus, a Mondeo, az S-Max és a Galaxy modellek után immáron a Kuga-hoz is elérhetőek az Individual csomagok.   A Ford azzal a céllal indította útjára az Individual felszereltségi csomagok koncepcióját, hogy lehetővé tegye vásárlói számára autójuk egyéniségükhöz igazítását, egyedivé, különlegessé tételét....

2009-06-08 - A 800 LÓERŐS FORD FIESTA RALLYCROSS MODELLEK A PIKE’S PEAK NEMZETKÖZI HEGYI FELFUTÓ VERSENYEN MUTATKOZNAK BE AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN

Az új Ford Fiesta hivatalos Észak-Amerikai piaci bevezetésére még jövő évig várni kell, ám a modell már idén nyáron porondra lép az amerikai versenysportban, amikor az Andreas Eriksson által vezetett svéd Olsberg Motor Sport Evolution csapat két darab új Fiesta Rallycross versenyautót nevez be a minden évben megrendezett Pike’s Peak Nemzetközi Hegyi Felfutó Versenyre Coloradóban július...

2009-06-04 - AZ ÚJ FIESTA R2 RALLYAUTÓT A SZARDÍNIA RALLYN MUTATTÁK BE

A Szardínia Rally előestéjén mutatták be a teljesen új Ford Fiesta R2 versenyautót, amely a tavaly bemutatott új Ford Fiesta közúti modell műszaki alapjaira épül. A nagyon sikeres Fiesta ST versenyautót felváltó új jármű regionális rallyversenyeken és a Fiesta SportTrophy futamain száll majd harcba riválisaival világszerte. A Fiesta R2 megfelel a legújabb FIA előírásoknak, és...

2009-05-22 - TELJESEN ÚJ FIESTA VAN CSALÁD: KOMPAKT ÉS PRAKTIKUS, SPORTOS ÉS TAKARÉKOS

  A teljesen új Ford Fiesta professzionális és mutatós leszármazottja Használati érték, stílus, öröm és alacsony fenntartási költségek a kis haszonjárművek szegmensében A Fiesta van CO2 emissziója 110 g/km, átlagos fogyasztása 4,2 l/100 km* A Fiesta van és a Fiesta Sport Van már rendelhető A Fiesta van ECOnetic 2009 későbbi szakaszában érkezik meg, emissziója...

2009-05-22 - A KÖVETKEZŐ GENERÁCIÓS FOCUS IS GLOBÁLIS MODELL LESZ

A gyártásának megkezdését mindössze 9 hónappal követően már rendkívüli sikereket elérő új Fiesta, és a márkakereskedésekben hamarosan bemutatkozó új Transit Connect/Tourneo modellekhez hasonlóan a szintén európai fejlesztésű új Focus is globális modell lesz.   Európában a Focus következő generációját Saarlouis-ban gyártják...

2009-05-22 - AZ IOSIS-MAX TANULMÁNYAUTÓ

A sokoldalúságé a jövő Üdvözöljük a jövőben! Az iosis-MAX megmutatja, milyennek képzeli a Ford a jövőt. Sokoldalúság, variálhatóság és praktikum. Mindez erőteljes, kidolgozott formába öntve, fenntartható teljesítménnyel kombinálva. Nem csoda, hogy a Ford standján a figyelem középpontjába került.   Szeretné alaposabban megismerni? Tekintse meg közelebbről...

2009-05-20 - ÚJ FORD RANGER: NAGY MUNKABÍRÁS ÉS STÍLUSOS MEGJELENÉS

Új Ford Ranger mutatós, modern külsővel és friss, új belső térrel Három karosszéria konfiguráció és akár öt férőhelyes kivitel is rendelhető Különleges és átfogó sorozatok, kapható 4x2-es vagy 4x4-es hajtáslánc A Ranger méltán elismert menetdinamikája és a nagyszerű összeszerelési minőség a kategória legjobb vontató képességével...

2009-05-20 - AZ ÚJ TRANSIT/TOURNEO CONNECT: GLOBÁLISAN ÖSSZEKÖTIK ŐKET A FRISS DIZÁJN ÉS AZ ÚJ JELLEMZŐK

A Connect család friss, új megjelenést kapott Dinamikusabb külső Javított belső tér teljesen új műszerfallal és műszeregységgel Jobb biztonsági jellemzők: ESP, kipörgésgátló és hegymeneti elindulássegítő Új felszereltségi tételek és tovább finomított minőség Új felszereltségi szintek   Köln, Németország, 2009. április 22....
Carmo Kft. 2009
MSBT design